Karánsebes

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

A karánsebesi református templom

A karánsebesi református (kálvinista) templom a Törvényszék (ma Tribunalului) és V. Alecsandri (régebben Csatorna) utcák kereszteződésen található, és 1941-ben került felavatásra. Az egy tornyos templom neoklasszikus stílusban van felépítve, és haranggal nem rendelkezik. Van azonban a templom emeletén, mindjárt a bemenetel fölött egy harmóniuma. A templom belseje egyszerű, jellemző a református templomokra, a teremben fapadok találhatók és egy szószék emelkedik e felett. A templom építése 1938-ban kezdődőt el, egy olyan pillanatban mikor a karánsebesi apró református közösség el bírta érni azt az anyagi szintet melyik megengedte saját temploma felépítését. A templom melletti papi lakot még 1936-ban adták át rendelkezésének. Az építkezés jó lebonyolításáról nagy buzgósággal gondoskodtak Torday János, az akkori lelkész, és idősebb Demeter Gyula, főgondnok, melyik másképpen is az építkezési költségek legnagyobb részére adományozott pénzt. Ők örökre meg fognak maradni a karánsebesi református felekezet emlékezetében, melyik egyébként is 1966-ban, a 25 éves évforduló alkalmával, egy márvány emléktáblát tűztek ki a templom egyik belső falára.

  • Előző
    A karánsebesi református templom
  • Következő
    Karánsebes

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család